Ugrás a tartalomra

Az Apostoli Nuncius áldásával imádkozunk - az Egyházért és a Szentatyáért!

image

Ennek az évnek kezdetén különösen kértünk minden hívő katolikus keresztényt: Ajánlják fel az Anyaszentegyházért, a Szentatyáért, a hozzá hűséges püspökökért és papokért valamint Társulásunkért és annak tagjaiért is a Szent Mihály imát, hogy a Gonosz fölött az igazság és szeretet fegyverével győzelmet arathassunk!

Ennek jegyében indítjuk majd el 2013. április 21-én, Jó Pásztor vasárnapján Komáromban a Szent Mihály Imakilencedet, amelynek során különböző egyházközségekben imádkozunk a fenti imaszándékokra.

Szándékunkat Mons. Mario Giordana, Szlovákia apostoli nunciusa tudomására is hoztuk számára elküldött levelünkben, amelyben a szlovákiai magyar katolikus közösség tagjaiként kifejeztük mély tiszteletünket és hűségünket a Szentatya, XVI. Benedek pápa iránt, ebben az Egyház számára nehéz helyzetben, amikor sokasodnak a Szentatya személye, a püspökök és maga az Egyház elleni támadások.

Az apostoli nuncius a Pázmaneum címére megküldött válaszlevelében többek között a következőket írta:

„A Gonosz támadásaival szemben a mi erőnk éppen abban rejlik, hogy egységben vagyunk és így Péter apostol utódjához kapcsolódunk, akit maga Krisztus tett meg az Egyház fejévé, hogy Ő erősítsen minket a hitben.

Ugyancsak örömömet fejezem ki azon kezdeményezésük miatt, hogy Imakilencedet indítanak és így, Szent Mihály arkangyallal együtt, Isten oltalmát kérik a Szentatya és az egész Egyház számára. Az imádság ugyanis az egyetlen eszköz, amellyel ezt kiesdhetjük.

Ugyancsak hálás vagyok Önöknek azért a meghívásért, amely 2013. április 21-ére, az Imanapra szól, amellyel az említett Imakilenced kezdetét veszi. Örömmel elfogadom meghívásukat és szívesen csatlakozom ehhez a kezdeményezéshez, ha a körülmények ezt számomra megengedik és mindezt már most az Úr kezébe és Legszentebb Anyjának imáiba ajánlom.

Én is kérem az Önök számára az isteni kegyelem bőségét. Kérem, hogy ezt az imáimmal kísért kívánságomat tolmácsolják a szlovákiai magyar katolikus közösség papjai és hívei számára. Áldja meg mindannyiukat az Úr és töltse be kegyelmével!"

Az apostoli nunciusnak, a Szentszék képviselőjének buzdítása nyomán folytatjuk a közös imádságot, hálát adva XVI. Benedek pápa szolgálatáért, könyörögve az Anyaszentegyházért és a hamarosan megválasztandó új pápáért!

Ezért kérjük a lelkiatyákat, egyházközségeket és a különböző imacsoportokat, hogy február 28-án, amikor Benedek pápánk befejezi péteri szolgálatát, a szentmisékhez kapcsolódóan vagy más ájtatosság keretében mondják el a Szent Mihály imát és végezzenek imákat a Szentatya szándékára is!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum védnök-elnöke

Kelt Dunaszerdahelyen, 2013. február 22-én, Szent Péter székfoglalásának ünnepén