Ugrás a tartalomra

Az Apostoli Szentszék követe a Komáromi Imanapon

image

Jó Pásztor vasárnapján, április 21-én került sor a felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozójára a Komáromi Imanapra immár 24. alkalommal.

A lelki program a Szent András plébániatemplomban szentségimádással kezdődött, majd imák hangzottak el Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért, amelyet ThDr. Karaffa János atya, a Pázmaneum védnök-elnöke vezetett. A hagyományokhoz híven a szabadtéri keresztúttal folytatódott az imanap programja. Ezúttal Joseph Ratzinger bíboros 2005. március 25-én, pápává választása előtti utolsó keresztútján mondott imái és elmélkedései hangzottak el a keresztúton, amely a templomból a Klapka térig majd vissza a templomba tartott. Az egyes állomások között felváltva vitték az imanapi keresztet a felvidéki papok. Madarász Róbert a komáromi Marianum egyházi iskolaközpont igazgatója beszámolt a híveknek az előző évi perselyezés felhasználásáról. A szentmise előtt a délutáni imaórára került sor, a nónára.

Délután 16 órai kezdettel a XXIV. Komáromi Imanapon a Szent András plébániatemplomban megkondultak a harangok és jelezték az ünnepi szentmise kezdetét, amelyet Ő Exc. Mons. Mario Giordana apostoli nuncius és Ő Exc. Mons. Orosch János püspök atya, a Nagyszombati Főegyházmegye apostoli kormányzója mutatott be félszáz oltártestvérével közösen.

Az Apostoli Szentszék követét és a nagyszombati apostoli kormányzót, valamint oltártestvéreit Elek László komáromi esperes köszöntötte. A szentmise elején Mons. Orosch János püspök szólt a jelenlevőkhöz, aki köszöntőjében hangoztatta az ünnep jelentőségét és a nuncius jelenlétének fontosságát.

Szentbeszédet magyar nyelven a nagyszombati püspök, apostoli kormányzó mondott. Számot vetett az eddigi években elért eredményekről és összehasonlította azokat az imanapok kezdete előtti időszakkal.

Az ünnepi liturgia végeztével PaedDr. Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke mondott köszönetet a nuncius atyának, a püspök atyának, a paptestvéreinek, a híveknek, zarándokoknak, hogy ismét eljöttek Komáromba és közösen kérték az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat szőlőjébe.

Végezetül Mons. Mario Giordana apostoli nuncius szólt a jelenlevőkhöz és örömét tolmácsolta az imádságos lelkületért és örömét fejezte ki, hogy a papok és hívek nagy számban voltak jelen és tanúságot tettek az Egyházhoz való hitükről, ragaszkodásukról. Az imanap különlegessége volt, hogy az Apostoli Szentszék követe Ferenc pápa első áldását adta a jelenlevőkre.

Hagyományos módon a Pápai-, a Magyar Himnusz és a Boldogasszony Anyánk c. énekkel zárult az imanap programja.

A Komáromi Imanapon több világi vezető és a civil szféra vezetője is részt vett, így Magyarországról Hölvényi György, az emberi erőforrások Minisztériumának egyházügyi államtitkára, Nagy László, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa, Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Szigeti László az MKP Országos Tanácsának elnöke, Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Újpest Önkormányzatának képviseletében Hladony Sándor és Cserna Sándor, Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Pásztor Csaba, a Nagycsaládosok Egyesületének elnöke.

A szentmisét élőben közvetítette a Mária Rádió az éter hullámain keresztül. Szolgálatot teljesítettek a komáromi Marianum és a gútai Nagyboldogasszony egyházi iskolák diákjai, valamint a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség cserkészei Danczi Mónika vezetésével.

Ismét megjelent a Jópásztor Hírlevél, valamint egy új imafüzet XVI. Benedek pápa imái és elmélkedései - Imakilenced papi és szerzetesi hivatásokért XVI. Benedek pápa gondolataival címmel, valamint az imanapra érkezők megtekinthették a Komáromi Imanapok történetéből rendezett fényképkiállítást is.

XXIV. Komáromi Imanap