Ugrás a tartalomra

A Feltámadási menet felvidéki útja 2011-ben

image

Idén ismét megérkezik a Feltámadási jelvény a Felvidékre és elindul a Feltámadási menet a Csallóközön át Zoboraljára és a Garam-mentére és az Ipoly-vidékre is. A Pázmaneum Társulás idén is megszervezte a Feltámadási menet útvonalát.

A kezdeményezés azért jött létre 2005-ben, hogy a lelkes emberek kiállása által hirdesse az elfásult vagy csalódott honfitársainknak a Feltámadott Krisztussal való szövetségünket, s nemzeti újjászületésünk tiszta vágyát. A kettőt egységbe fogva és egyszerre. A kezdeményezés 2005 óta minden évben megvalósult, bizonyára nem tévedünk, ha ebben égi segítséget látunk. A kb. 3000 km-es nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tartóan, a Balatontól Csíksomlyóig áthalad minden kárpát-medencei utódállamon. Ezt a távolságot a résztvevő közösségek körülbelül 30-40 km-es szakaszokat vállalva, stafétaszerűen adják össze.
Az útvonal eszmeileg egy szívet rajzol a Kárpát-medencébe. A Feltámadási menet egyik ága Zamárdiból délnyugati irányba indul el, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyében lép be Erdélybe, s halad Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé halad Burgenland felé, és Sopronnál keletre fordulva Felvidéket, Észak-Magyarországot, Kárpátalját köti össze Erdéllyel és Csíksomlyóval.
A Feltámadási menet jelvénye – az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt – úgy van fából kifaragva, hogy mindkét útvonalé a teljes jelképet mutassa. Ez a motívum egyaránt elfogadható megoldás a katolikus és protestáns testvérek számára, Árpád-kori eredetében benne rejlik keresztény/keresztyén egységünk eszméje. Benne rejlik húsvét (kereszt), pünkösd (szárny) szimbolikája is. A kezdet egységét úgy fejezzük ki, hogy nagypénteken a tihanyi kálvária feszületénél még egy a feltámadási jelvény, majd délután 3 órakor válik ott ketté, s hozzuk át egyik felét Zamárdiba. A jelvényre a résztvevő közösségek – kifejezve a zarándoklat eszméjének igenlését - egy szalagot köthetnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe pedig beírhatják a mindnyájunknak szánt üzenetüket és élményeiket.

Figyelem!

Kérjük, hogy a Feltámadási jelvényt fogadók vegyék fel a kapcsolatot az előző és a következő állomás résztvevővel egyeztetés céljából! Köszönjük!

Május 7., szombat: Győrből hozzák Komáromba 11-re, délután Dunaszerdahely

Május 8., vasárnap: 9 óra Érsekújvár, du. fél 3. Nyitra

Május 9., hétfő: Nagyölved kimarad, helyette: kora délután Zseliz, este Garamkövesd, Helemba

Május 10. kedd: délután Márianosztra

Május 11, szerda.: Délelőtt Ipolyság délután Ipolybalog