Ugrás a tartalomra

A felvidéki ministráns focibajnokság győztesei Szegeden

image

A Jó Pásztor Alapítvány által 2011. május 7-én, Farnadon megrendezett felvidéki ministráns focibajnokság fővédnöke, Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi megyéspüspök, a bajnokság győztes csapatát egy szegedi jutalom-kirándulással ajándékozta meg, amelyre július 11-13. között került sor.

Az idei ministráns megmérettetésen a felsőtúri és az ipolyviski ministránsok által alkotott öttagú csapat bizonyult a legjobbnak. A felejthetetlen élményeket nyújtó kirándulás őket illette meg.

László püspök atya, aki a futball iránti elkötelezettségéről lett híres – immár világszerte, személyesen fogadta a felvidéki ministránsokat és az őket elkísérő két lelkiatyát. A szívélyes fogadtatást követően a püspök atya egyik közeli munkatársa – aki ez egész ottlét alatt a csapat gondját viselte – bemutatta a püspökség, ill. a helyi szeminárium és hittudományi főiskola épületét. Ezek után a város nevezetességeivel ismerkedhették meg a ministránsok, különös tekintettel a szegedi dómra, ahol az esti szentmisén ellátták az oltár szolgálatát is.

Másnap a felvidéki ministránsok a mórahalmi élményfürdőben élvezhették a víz hűsítő erejét. A tikkasztó hőségben ez bizonyult a legkellemesebb időtöltésnek. Az élményekben gazdag nap végén, a szálláshelyen Szentmisében adtak hálát a nap kegyelmeiért.

A jutalom-kirándulás utolsó napján Ópusztaszer volt a célpont. Feszty Árpád zseniális alkotása, valamint a nemzeti emlékpart mindenki szívében mély nyomokat hagytak.

Köszönet és hála a Jó Pásztor Alapítványnak a ministráns focibajnokság megszervezéséért, valamint Kiss-Rigó László püspök atyának a nagylelkű felajánlásért.

A kirándulásról készült fényképgaléria megtalálható a következő oldalon: Link