Ugrás a tartalomra

Garamkövesden és Ipolykeszin folytatódott a Szent Mihály Imakilenced a Hit évében

Szeptember és október hónapokban a 4. és 5. állomással folytatódott a Szent Mihály Imakilenced Garamkövesden illetve Ipolykeszin.
A Garamkövesdi Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében szeptember 15-én, vasárnap, Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén Garamkövesden tartották az Imakilenced 4. állomását, amelyen ezúttal is az Anyaszentegyházért, a Szentatyáért, a hozzá hűséges püspökökért, papokért és hívekért imádkoztak. Az Imanap lelki programjának keretében rózsafüzér imádságot és lorettói litániát imádkoztak a hívek majd Szent Mihály közbenjárásáért fohászkodtak, hogy a Gonosz fölött az Igazság és Szeretet győzedelmeskedjen.
Az ünnepi szentmisét Dr. Stella Leontin prépost, kanonok, balassagyarmati főesperes atya mutatta be oltártestvéreivel együtt, akiknek az Imavasárnap végén Dr. Farkas Zsolt garamkövesdi lelkiatya mondott köszönetet az imádságos részvételért. A szentmise keretében megemlékeztek Bátori Schulcz Bódog 1848-49-es honvédezredesről is, aki 1885-ben Garamkövesden hunyt el.
Három héttel a garamkövesdi állomás után az Imakilenced következő stációjaként Ipolykeszin került sor ünnepi szentmisére vasárnap, október 6-án, Aradi vértanúk emléknapján a több egyházmegyéből érkezett lelkiatyák és a helyi templomot megtöltő hívek részvételével.
A szentmise előtt Vanda Károly ipolyszalkai plébános vezetésével tartottak imaórát az egybegyűlt hívek, majd a Veszprémi Főegyházmegyéből, Nemesszalókról érkezett lelkiatya, Árus-Kovács Gábor plébános mutatta be a legszentebb áldozatot a koncelebráló oltártestvéreivel.
A főcelebráns Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását kérte a hívő közösség számára, és buzdította az Ipoly menti magyarokat, őrizzék az ezeréves keresztény és magyar örökséget.
A szentmise végén Hutár Márk nagycsalomjai plébános, aki az ipolykeszi egyházközség lelkipásztori gondozását is végzi, valamint a község önkormányzatának nevében Kosík Szilvia polgármester asszony köszönetet mondtak a megjelenteknek, hogy Ipolykeszi is részesévé válhatott az Imakilencednek.
Az ünnepség végén megemlékeztek a falu neves szülöttéről, Besztercebánya és később Nagyvárad egykori püspökéről, Ipolyi Arnoldról is, majd a résztvevők megkoszorúzták Ipolyi Arnold emléktábláját, amely a templom külső falán helyezkedik el.
A Szent Mihály imakilenced következő, hatodik állomását Zsitvabesenyőn rendezik meg október 13-án.