Ugrás a tartalomra

Hat éve alapítottuk a Pázmaneumot

image

2005. október 2-án, Szent Őrzőangyalok ünnepén alakult meg a Pázmaneum Polgári Társulás, amelyet egyházi és civil személyek alapították azzal a szándékkal, hogy a felvidéki magyar katolikusok érdekében szolgáljanak.

2005. október 2-án, Szent Őrzőangyalok ünnepén alakult meg a Pázmaneum Polgári Társulás, amelyet egyházi és világi személyek alapították azzal a szándékkal, hogy a felvidéki magyar katolikusok érdekében szolgáljanak.

A megalakulás napja nem véletlenül esett az Őrangyalok ünnepére, mert, mint a későbbiekben megmutatkozott, a Sátán ma is köztünk működő sötét ügynökei folyamatosan megpróbálták aláásni Társulásunkat, illetve annak jó hírét, a Szent Őrzőangyalok Szent Mihály vezetésével megakadályozták ezeknek az ördögi erőknek az alantas terveit.

Társulásunk célja az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítése a keresztény erkölcs szellemében. Ennek az alapvető célnak az elérése érdekében Társulásunk:
- konferenciákat, zarándoklatokat és találkozókat szervez a vallás, kultúra és művelődés területén és információkat nyújt ezen területeken
- együttműködik más társadalmi szervezetekkel és keresztény egyházakkal nemzeti és nemzetközi szinten a közös Európa keretében
- vallási és történelmi témájú könyveket és folyóiratokat ad ki annak érdekében, hogy a Szlovákiában élő magyar kisebbség identitását erősítse és közreműködjön hagyományainak megőrzésében
- Pázmány Péter szellemi örökségének értelmében támogatja a Közép-európai nemzetek együttélését a tolerancia, szolidaritás, kölcsönös megértés és szeretet szellemében.

A Társulás tagja lehet mindenki, aki egyetért az Alapszabállyal, részt akar venni megvalósításában és nem támogat -miként a múltban sem támogatott- rasszista, kommunista, fasiszta vagy más erőszakos ideológiát.

Hat év után elmondhatjuk, hogy a felvidéki magyar katolikusok érdekében több alkalommal is felszólaltunk és rendezvényeinkkel igyekeztünk szolgálni, a katolikus, de ugyanakkor az egész felvidéki magyar közösséget is. Sohasem mások ellenében szólaltunk meg vagy rendeztük meg összejöveteleinket, hanem a közösség érdekében. A hat év alatt az Imakilencedek, a konferenciák, megemlékezések, a különféle kiadványok mind-mind azt a célt szolgálták, hogy lehetőséget teremtsünk a felvidéki magyar katolikus közösségnek, hogy aktívan bekapcsolódhassanak az őket foglalkoztató ügyekbe. A Jópásztor Alapítvánnyal közösen átvettük a Komáromi Imanapok szervezését, a felvidéki katolikus magyarokat hátrányosan érintő 2008-as egyházmegyei felosztás után részt vettünk a magyar főpásztort és a magyar hívek lelkipásztori gondozásának megoldását kérő Nyílt levél megfogalmazásában és 25 ezer aláírást gyűjtöttünk hozzá.

Újraindítottuk a Regnum Marianum Akadémiát, ezúttal Komáromban. A keresztény felnőttképzéssel lehetőséget szeretnénk teremteni a hívek részére, hogy a hittel, az Egyházzal kapcsolatos kérdéseikre választ kapjanak.
Kiadványainkkal támogatjuk a felvidéki magyar katolikusság önazonosságának megtartását és bemutatják az egyes szervezetek, közösségek munkáját és mindennapjait. Ennek egyik formája az imafüzetek, könyvek és a Regnum Marianum Kalendárium kiadása is, amely immár nem csak a felvidéki katolikusság számára íródik, hanem az egész magyar nemzeti közösség részére is.
Ebben az esztendőben is megszerveztük az egész Kárpát-medencét összefogó Feltámadási menetet a felvidéki egyházközségekkel közösen.
Október 6-án pedig a felvidéki magyar mártírgróf emlékére Dunaszerdahelyen emlékművet leplezünk le, amellyel tiszteletünket kívánjuk kifejezni Esterházy János szellemi nagysága előtt.

Társulásunk aktívan bekapcsolódik magyar nemzeti közösségünk ünnepeinek, megemlékezéseinek megtartásába is, így az emlékezés koszorúit helyezzük el a történelmi események vagy személyiségek tiszteletére épült emlékműveknél Dunaszerdahelyen, Budapesten, Mirovban.
Katolikus közösségünk érdekében buzdítjuk a felvidéki egyházközségeket, hogy az evangelizáció terjesztésébe a média bekapcsolása révén, honlapunkra küldjék el az egyházközségi rendezvényekről készült beszámolókat.
A civil szféra fontos alapja a felvidéki magyar közösségnek, ezért más szervezetekkel is baráti viszonyt alakítottunk ki, akik hasonló szellemben az egész felvidéki magyar közösség szolgálatában állnak. Ugyanakkor fontosnak tartjuk az anyaországi testvéreinkkel való aktív kapcsolattartást is, ezért az Imakilencedek és a Regnum Marianum Akadémia is felvidéki, valamint anyaországi helyszínnel is rendelkezik.

Köszönjük és kérjük a további imákat is, amelyeket munkánk érdekében mondanak a hívek és a lelkiatyák, hiszen az ima és a hit erejével tudjuk munkánkat és célkitűzéseinket folytatni a jövőben is megalkuvás nélkül, az igazság fényében.