Ugrás a tartalomra

Hovatartozásunk bátor megvallására buzdított Orosch János püspök

22KNimanap_01Jó pásztor vasárnapján immár 22. alkalommal került sor Révkomáromban a felvidéki magyar katolikusok imatalálkozójára, a Komáromi Imanapra május 15-én. Több száz hívő imádkozott keresztény magyar családokért és a belőlük kikerülő magyar papi és szerzetesi hivatásokért, valamint magyar ajkú és szívű főpásztorért.

Az időjárási körülmények arra késztették a szervezőket, hogy a 14:30-kor kezdődő keresztutat ne kint a Klapka-téren, hanem bent a Szent András plébániatemplomban tartsák meg. Farkas Zsolt atya, a Jópásztor Alapítvány elnöke olvasta fel a Családok évéhez kapcsolódó keresztúti gondolatokat, majd a lelkiatyák felváltva vitték vállukon a Komáromi Imanapok keresztjét az egyes stációkig.

A keresztúti ájtatosság után zsolozsma, litánia és szentségimádás következett, amelybe aktívan belekapcsolódtak a papok és a hívek Nagy Péter egyetemi lelkész és Stubendek László kántor vezetésével.

Az ünnepi szentmisére 16 órakor került sor, amelyet idén is Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek helynöke mutatott be felvidéki valamint magyarországi pap- és szerzetestestvéreivel együtt. A főpásztort, a megjelent paptestvéreit és azok szüleit, valamint a zarándokokat Komárom város esperese, Elek László atya üdvözölte. Idén ugyanis a Család évének kapcsán a szervezők külön is meghívták a lelkiatyák szüleit is, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak. A püspök atya köszöntő szavaiban kiemelte az ima fontosságát és a 22 éve rendületlenül imádkozó felvidéki katolikusok imaszándékát a magyar papi hivatásokért. Ugyancsak figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a közelgő népszavazás kapcsán ne féljenek és bátran vallják meg katolikus hitüket és magyar nemzetiségüket.

Szentbeszédében Orosch János püspök atya a papok útmutató szerepére helyezte a hangsúlyt, akiknek a harangokhoz hasonlóan jelezniük kell az embereknek Isten jelenlétét a világban. Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a papságnak a hivatalos programokon túl is meg kell mutatnia összetartozását. Mint mondta, nem szabad akadályt jelentenie a találkozók számára annak, hogy valamely, más „csoport" szervezi az eseményt, s egyesek ezért nem vesznek részt rajta. A közömbösség szomorú példájaként egy olyan felvidéki papi temetést említett meg, ahova eljöttek magyarországi paptestvérek, szerzetesek, csak éppen a közvetlen közelből, a Csallóközből nem érkezett egyetlen pap sem. A főpásztor buzdított a különböző imatalálkozók további szervezésére is.

22KNimanap_01

A szentmisén az egyetemes könyörgésekben elhangzott az fohász is, hogy a felvidéki magyar katolikusok közösségét magyar ajkú, magyar szívű, feddhetetlen múltú és tiszta lelkületű főpásztor irányítsa. Az áldozati adományokat a helembai hívek népviseletben vitték a püspök atya elé.

A szentmise végén Farkas Zsolt atya köszönte meg a püspök atyának a buzdító szavakat, és azt, hogy újra eljött Komáromba közösen imádkozni paptestvéreivel együtt magyar papi hivatásokért. A lelkiatyáknak is köszönetet mondott, hogy a vasárnapi szentmisék elvégzése után nem maradtak otthon pihenni és fontosnak tartották, hogy részt vegyenek az Imanapon és megmutassák, hogy egységben az erő. Ugyancsak köszönetet mondott az anyaországból érkezett atyáknak is, hogy jelenlétükkel és imáikkal erősítették felvidéki paptestvéreiket. Végezetül Karaffa János atya, a Pázmaneum védnök-elnöke szólt a jelenlevőkhöz, aki meghirdette az Imakilenced 3. állomását, amelyet az Esztergomhoz közeli Máriahalmon tartanak majd. Elmondta, hogy a Családok évében indított Imakilenced állomásai váltakoznak majd meg felvidéki és magyarországi egyházközségek között. János atya szólt a május 21-i olmützi és mirovi Esterházy-megemlékezésekről is, valamint bemutatta a híveknek az Ecclesia és a Pázmaneum új kiadványát, a „Kilenced a magyar családokért Boldog Batthyány László közbenjárásáért" című imafüzetet. Zárszavában pedig tolmácsolta Magyarország államfőjének, Schmitt Pál elnök úrnak az üzentét, amelyet levélben juttatott el a Komáromi Imanap résztvevői számára, buzdítva őket a további kitartó imára.

A XXII. Komáromi Imanap a Pápai- és a Magyar Himnusz eléneklésével zárult. Idén is a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében valósult meg a felvidéki magyar katolikus hívek legnagyobb találkozója. A Mária Rádió felvidéki stúdiójának köszönhetően élőben hallgathatták a szentmisét a rádióhallgatók.

Annak ellenére, hogy több hitéleti rendezvényt is szerveztek különböző felvidéki egyházközségekben, valamint a Csallóköz és néhány másik régió

nagyobb plébániáján sajnálatos módon még kihirdetésre sem került az Imanap, mégsem csökkent a résztvevők száma az előző évekhez képest.

XXII. Komáromi Imanap