Ugrás a tartalomra

Imakilencedet kezdtek a családokért Piliscsabán

image

A Pázmaneum Polgári Társulás a Család évében felvidéki és magyarországi egyházközségekkel közösen az eddigi hagyományokra építve újabb Imakilencedet indított útjára. Az Imakilenced első állomására Piliscsabán került sor március 27-én, vasárnap.

A lelki program keresztúti ájtatossággal kezdődött a piliscsaba-klotildligeti plébániatemplomban, amelyet Farkas Zsolt garamkövesdi lelkiatya vezetett. Ezután került sor a Boldog Batthyány-Strattmann László közbenjárásáért meghirdetett imaórára a piliscsabai plébániatemplomban. Az imadélután csúcspontját a Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök által bemutatott szentmise jelentette. A főpásztor beszédében többek közt kiemelte: „Imádkoznunk kell, imádságos közösséggé kell válnunk ahhoz, hogy biztosan tudjuk: van út, mely az igazi boldogságra vezet. Nemcsak a Szentcsalád, hanem minden szent életű család példája is ezt bizonyítja: a boldogság elérhető, lehetséges a szent élet."

A szentmise végén Szabó Gyula piliscsabai plébános és Karaffa János, a Pázmaneum elnöke mondtak köszönetet a Püspök atyának, valamint a Felvidékről és Magyarországról érkezett papoknak és híveknek a magyar családokért végzett közös imáért. A jelenlevők végül meghívást kaptak az Imakilenced következő állomására, Neszmélyre, ahol április 30-án, szombaton találkoznak majd azok, akik fontosnak tartják a családok megújulásáért végzett könyörgést, engesztelést.

KCS

 

Imakilenced Piliscsabán

Fotók: Ugrits Tamás