Ugrás a tartalomra

Ismerjük meg Esterházy János életét!

image

Vörös Attila filmje Esterházy János II. világháború alatti, üldözötteket mentő tevékenységéről szól. A film még elő tanúkkal, azok nyilatkozataival alátámasztva emeli ki a második világháború, majd az azt követő évek főbb mozdulatait, Esterházy János második világháború alatti életmentő tevékenységét, amellyel emberek százainak életét mentette meg.

 

      

 

 

 

Esterházy János: Két kincset őrizve

 

Két kincsünk van: magyarságunk és kereszténységünk

A Szlovákiában élő magyarság éppúgy, mint a magyar nemzetnek minden egyes tagja, két kincset ôriz szívében és lelkében és ez a két kincs: a magyarsága és a keresztény mivolta. A magyar nemzetnek évezredes történelmébôl láthatjuk, hogy legnagyobb fiai, legnagyobb alkotói egyaránt voltak magyarok és keresztények, egyaránt szolgálták a hazát és az Istent.

Azt hiszem, egyetlen mai nemzet történelmében sem találunk annyi viszontagságot, mint éppen a magyaréban. De ezekbôl a viszontagságokból értékes tanulságokat vonhatunk le. Amikor az ország és a nemzet nemegyszer a teljes romlás szélén állt, és pogány kezek már meg akarták húzni a lélekharangot a magyar nemzet fölött, mindig beállott olyan fordulat, mely megóvta az elpusztulástól a nemzetet és újra felvirágoztatta.

A világháború befejeztével a trianoni és versailles-i békediktátumok után, amikor a magyar nemzet ezer sebbôl vérezve, megfosztva jóformán minden ellenálló képességétôl, halálraítélten vergôdött, akkor a nagybeteg nemzet testét 1919 tavaszán végképp hatalmába akarta keríteni a sátán a kommunizmus formájában. De mi történt?

Egy maroknyi magyar, aki egytôl-egyig keresztény-nemzeti alapon áll, kibont egy hófehér zászlót Szegeden, és átjön a Dunántúlra, bevonul Budapestre. Eltűnnek a vörös zászlók, eltűnik a sarló és a kalapács, eltűnik a sok álpróféta, hogy helyet adjon a nemzeti színű lobogónak, melynek lengése biztosítja a keresztény templomokban az istentiszteletek zavartalan lefolyását, és amely a kétségbeesett, sokat szenvedett magyar nemzetet megnyugtatja, tetterôre serkenti és megkezdôdik az ország második újjászületése, újraépítése keresztény nemzeti alapon.

Kedves magyar testvéreim!

Szívünk, lelkünk nagy kincsét, nemzeti öntudatunkat és Krisztus Urunkba vetett hitünket ne tévesszük szem elôl egy pillanatig sem. Ápoljuk, ôrizzük ezt, mert ez az egyetlen pozitív érték, amelyet senki el nem vehet, és melynek varázslatos ereje átsegít a legnehezebb megpróbáltatásokon.

(Új Hírek, 1940. december 24.)