Ugrás a tartalomra

Komáromban veszi kezdetét a Mindszenty-emlékév

image

A komáromi Szent András plébániatemplomban veszi kezdetét a Felvidéken a Pázmaneum által hirdetett Mindszenty-emlékév március 29-én, Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulóján.

Az ünnepélyes program ThDr. Karaffa János lelkiatya, a Pázmaneum védnök-elnökének köszöntőjével kezdődik 17 órakor, majd bemutatásra kerül az Állok Istenért, Egyházért, Hazáért c. monodráma Boráros Imre színművész főszereplésével. Közreműködik még Petrács Anna és Tarics Péter.

A monodráma szereposztása a következő: Mindszenty József bíboros szerepét Boráros Imre, Sylvánia-díjas felvidéki magyar színművész; Mindszenty édesanyját Petrécs Anna színművész; a Bíró szerepét pedig maga a szerző Tarics Péter alakította. A mű zenei munkatársa Hanzsér Árpád.

A hat képben bemutatott monodráma hűen idézi fel Mindszenty bíboros áldozatvállalását hívei és hazája iránt. Tükrözi azt a hangulatot, amelyben a magyar bíborosnak helyt kellett állnia, amikor igaztalan vádakkal elítélték, majd pedig az 1956-os forradalom után az amerikai nagykövetségen kapva menedéket próbálta igazgatni magyar egyházát. A nézőközönség szembesülhet azzal a ténnyel is, hogy hazája és hívei iránt mekkora áldozatot kellett hoznia Mindszentynek, amikor először el kellett hagynia édes hazáját, majd pedig el kellett fogadnia a Szentatya döntését az esztergomi érseki szék megüresedéséről. Megdöbbentő és tanulságos is egyben mindenki számára, aki megtekinti a darabot, hogy a magyar egyház feje, aki szembeszállt a vörös Sátánnal, végül a hitvallók égi seregébe lépett.

Mindszenty_monodrama

A komáromi ősbemutatóról készült fényképek megtekinthetőek itt: Fotóalbum