Ugrás a tartalomra

Közel kétszázan vettek részt a farnadi Ministráns Focinapon

image

Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök volt a védnöke a május 7-én, szombaton Farnadon rendezett Szent Imre Ifjúsági Napnak, a hagyományos felvidéki ministráns focinapnak.

Farkas Emese szervezésében már több éve mindig május elején kerül sor a felvidéki magyar ministránsok focitornájára. A focinapra a felvidéki magyar ministránsok mellett az anyaországból: Tatáról, Esztergomból és Klotildligetről is érkeztek fiatalok több lelkiatyával együtt. A program 9 órakor szentmisével kezdődött a farnadi római katolikus plébániatemplomban, amelyet Sárai Attila nagyölvedi plébános mutatott be, aki a farnadi hívek lelkipásztori szolgálatát is ellátja. Galgóczi Rudolf esperes a zselizi esperesség nevében köszöntötte a magyarországi vendégek mellett a zselizi, ipolysági és párkányi esperesi kerületekből érkezett fiatalokat és kísérőiket. A megnyitó után a csapatok átvonultak a futballpályára, ahol a sorsolást követően kezdetét vette a játék. Az ifjú focisták három kategóriában versenyeztek: az izgalmakban bővelkedő mérkőzések végén a „nagyoknál" Felsőtúr, a „közepes" kategóriában Nyír, a „kicsiknél" pedig Esztergom csapata állhatott a dobogó legfelsőbb fokára. Az eredményhirdetésnél ThDr. Karaffa János klotildligeti lelkiatya, a Pázmaneum Társulás elnöke, Kiss-Rigó László püspök atyának, az esemény fővédnökének megbízásából tolmácsolta a jelenlevők számára a főpásztor üzenetét, aki levélben köszöntötte a szervezőket és résztvevőket:

„Kedves Résztvevők és Szervezők!
Amint arra Pál apostol is többször rámutat leveleiben, a sportpálya, a versenyre való felkészülés és a versenyszabályok, valamint az emberi élet Isten által kiszabott pályája, az állandó készenlét és az élet szabályai között nagyon szoros az összefüggés. Szeretettel köszöntöm a rendezvény minden résztvevőjét és kívánom, hogy testi-lelki egészségük érdekében élvezzék a játék örömét a sportpályán, és ezáltal is megerősödve a feltámadt Krisztus erejéből álljának helyt az élet versenyében is és váljanak részeseivé az igazi nyertes, Krisztus végső és teljes diadalának. A torna győztes csapatát a nyár folyamán szeretettel meghívom néhány napos tartózkodásra a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémiára."

A helyi és környékbeli szponzorok, a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány, a Szülőföld Alap és a Szent Maximilián Kiadó jóvoltából minden versenyző értékes könyv-és tárgyi jutalomban részesült és bőséges megvendégelésben is részük lehetett.

Szent Imre Ifjúsági Nap Farnadon