Ugrás a tartalomra

A magyar kultúra napját rendezik meg Dunaszerdahelyen

image

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a Pázmaneum Társulás január 22-én, a Himnusz születésnapján, „A magyar kultúra napját" a Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen. Miután csatlakozott a szervezéshez a Kortárs Magyar Galéria is, így a város egyik legpatinásabb épületében, a Vermes-villában kerül megrendezésre a kulturális rendezvény.

Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be - "a magyar nép zivataros századaiból" vett példákra épített költeményét - a Himnuszt. Ebből az alkalomból a Pázmaneum Polgári Társulás és a Kortárs Magyar Galéria január 22-én (kedden) 17:30 órától rendezi meg „A magyar kultúra napját" a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

 

 

boritokep

Az ünnepi műsor a következő:

Kölcsey Ferenc: Himnusz c. művét a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákja szavalja el

Köszöntőt mond Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke, városi képviselő

Ünnepi beszédet tart Martényi Árpád a Rákóczi Szövetség alelnöke

Itt a farsang, áll a bál – a Magyar Tanítási Nyelvű Október utcai óvodások műsora

Magyar népzenét játszik a Pántlika zenekar

A Dunaág Néptáncműhely táncműsora

Kodály népdalfeldolgozások, ének: Kollár Katalin, zongora: Mikulášeková Adriana

 

A főszervező Karaffa Attila, a Pázmaneum PT ügyvezető elnökének nyilatkozata: „Az ünnepi műsor ismét színes és változatos lesz! Célunk, hogy a dunaszerdahelyi magyar kultúrába bármilyen kis mértékben is bekapcsolódó csoportot megszólítsunk, hogy lépjen fel és a nyilvánosságnak mutassa meg, Ő hogyan ápolja a nemzeti hagyományainkat, népi kultúránkat. Idén már az óvodások is bekapcsolódnak a műsorba, valamint a gimnazistákon kívül néptáncosok, zenészek és nótaénekes is fellép majd. Fokozatosan szeretnénk, ha sikerülne a városban működő iskolákat, népművészeti csoportokat megszólaltatnunk, így minden évben más és más intézményt hívnánk meg a magyar kultúra napjára. A kultúra nemcsak tudást és műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. A magyar kultúra továbbadását senki más nem végzi el csak mi magunk! Népművészetünk, irodalmi, zenei, képzőművészeti hagyományaink, épített örökségünk köteleznek minket a méltó folytatásra. Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk a magyar kultúráért, a magyar nyelvért dolgozó emberek és közösségek elhivatottságát, mindennapi helytállásukat és erőfeszítéseiket. És ezt szeretnénk itt tenni Dunaszerdahelyen is!”

Támogatók:

Dunaszerdahely Város Önkormányzata

A. Szabó László, Dunaszerdahely Város alpolgármestere

Rákóczi Szövetség


Médiapartnerek:

szabad-ujsag-a-mi-hetilapunk_nagy-keret_250   csallokoz_logo  klikk