Ugrás a tartalomra

Márianosztrán ért véget az Imakilenced

image

November 13-án került sor Márianosztrán a kilencedik - és egyben az utolsó – Imakilencedre, amelyet a Pázmaneum Társulás indított útnak felvidéki és magyarországi egyházközségekkel karöltve. A keresztény magyar családokért végzett Imakilenced célja az volt, hogy magyarországi és felvidéki egyházközségek összefogva imádkozzanak és engeszteljenek a keresztény családokért.

A kilencedik állomáson a márianosztrai templomot magyarországi és felvidéki zarándokok töltötték meg, akik a keresztút és a rózsafüzér közös imádságait, majd a szentmisét ajánlották fel családjaikért, közösségükért és a Hazáért.

A szentmise elején Borsos J. József perjel úr, a Magyar Pálos Rend márianosztrai konventjének házfőnöke a tőle megszokott kedves szeretettel fogadta a híveket és a vendég paptestvéreit. Prédikációjában a család fontosságára, az őszinte és önzetlen szeretetre buzdította a hallgatóságot. Ismét kérte a híveket, hogy vigyenek haza a szívükben szeretetet, mosolyt az arcunkon és adják át a szeretteiknek. A szentmisét az újmisés Balga Zoltán, ipolysági káplán mutatta be.
A szentmise végén Karaffa János atya, a Pázmaneum védnök-elnöke mondott köszönetet a lelkiatyáknak és a híveknek, különösen azoknak, akik bekapcsolódtak mind a kilenc állomásba és közösen imádkoztak a családokért. Végezetül János atya vezetésével a családokért imádkoztak a jelenlevők.

A kilencedik Imakilenced napja egybeesett a Márianosztrán rendszeresen, minden hónap 13-án megtartott engeszteléssel. December 13-án is minden engesztelni vágyót szeretettel várnak a nosztrai pálosok templomukba.

Puskás Ivett fényképei megtekinthetőek a következő linken: Link