Ugrás a tartalomra

Megalakult a Jópásztor Alapítvány Ifjúsági Csoportja

image

Október 2-án, Szent Őrzőangyalok ünnepén Komáromban megalakult a Jópásztor Alapítvány Ifjúsági Csoportja (JA ICS), amely az Alapítvány célkitűzéseinek megvalósulását hivatott elősegíteni keresztény fiataloknak az alapítványi tevékenységbe való bekapcsolódásával.


Az Alapítványt 1994-ben hozták létre felvidéki magyar katolikus papok és világiak Lénár Károly atya vezetésével, aki annak első elnöke volt.
2009-ben az Alapítvány tevékenységében jelentős fellendülést hozott a tisztújítás, amelynek eredményeként Farkas Zsolt garamkövesdi lelkipásztort választották a Jópásztor Alapítvány elnökévé.
A Jópásztor Alapítvány fő célkitűzései közé tartozik a Komáromi Imanapok előkészítése és megrendezése valamint a felvidéki magyar ministránsok, papi hivatások és az Egyház iránt elkötelezett fiatalok támogatása.
A Jópásztor Alapítvány Ifjúsági Csoportjának megalakításával az Alapítvány szeretne lehetőséget biztosítani azoknak a fiataloknak, akik már az eddigiekben is részt vettek a különböző ifjúsági rendezvényein, hogy szervezett formában is hozzájárulhassanak az Alapítvány által kitűzött célok teljesítéséhez. Az Ifjúsági Csoport vezetőjévé az elnökség Peck Viktort választotta a Párkány melletti Helembáról, aki ifjúsági referensként a Jópásztor Alapítvány elnökségének tagja is lesz.
A JA ICS máris megkezdte az előkészületeket az október 30-án, Helembán megrendezésre kerülő hagyományos Szent Imre Napra, melyet a Jópásztor Alapítvány 2007 óta évente rendszeresen megszervez a felvidéki magyar fiatalok számára.

Dr. Karaffa János, a Jópásztor Alapítvány prefektusa