Ugrás a tartalomra

Mindszenty hercegprímásra emlékeztek Révkomáromban

mindszentymonokn02A Felvidéken Mindszenty József hercegprímás születésének 120. évfordulóján, március 29-én vette kezdetét a Pázmáneum Társulás által hirdetett Mindszenty-emlékév.

Az ünnepi program a Pázmáneum elnökének köszöntőjével kezdődött. Karaffa János elmondta: a magyar nemzet, a magyar katolikus egyház kiemelkedő alakja példaképként áll előttünk. "Magyarországon kezdték meg ennek a Mindszenty-évnek a meghirdetését, és Felvidéken a Pázmáneum Társulás is csatlakozott a Mindszenty-évhez, és ennek jegyében meghirdettünk különböző programokat. Újra egy imakilencedet indítunk útjára ezzel a Mindszenty-nappal, hiszen majd kilenc alkalommal fogunk találkozni különböző templomokban, egyházközségekben, és ott a hitvalló magyaroknak a példájáról fogunk elmélkedni" - mondta portálunknak a Pázmaneum elnöke.

Az ünnepi beszédet követően mutatták be az Állok Istenért, Egyházért, Hazáért című monodrámát, amely hat képben idézi fel Mindszenty bíboros áldozatvállalását. Boráros Imre Mindszentyt bíborost alakítja a színműben.

"Egy olyan ember volt, aki valóban a szeretetet és a hitet hirdette. A szeretetet valóban az emberiségért, a magyar nemzetért, ahogy kiállt, és a hit pedig: hitt abban, hogy az az időszak, ami őt börtönbe juttatta, hogy valamikor megváltozik. Mint ahogy mi is hiszünk, én is hiszek abban, hogy semmi sem tart örökké" - nyilatkozta Boráros Imre a Hírek.sk-nak.

A Pázmáneum Társulás Mindszenty emlékének jegyében szervezi meg április 29-én az idei, 23. Komáromi Imanapot. A programsorozat részeként Zselízen tanulmányi napot tartanak , több egyházközségben pedig előadásokkal, filmvetítéssel emlékeznek a mártír bíborosra. A Pázmaneum Társulás arról is gondoskodik, hogy az érdeklődők elzarándokolhassanak Mindszenty szülőfalujába, Csehimindszentre.

A Hírek.sk honlapon megtekinthető a következő videóösszeállítás: Link