Ugrás a tartalomra

A Regnum Marianum Akadémia ünnepélyes megnyitója Zselízen

image

2012. október 20-án a Hit évéhez kapcsolódóan megnyitotta kapuit a Regnum Marianum Akadémia Zselízen. Galgóczi Rudolf esperes-plébános házigazda köszöntése után kezdetét vette az első képzés, melynek tárgyai és előadásai a következőképpen alakultak:

A XVI. Benedek pápa: Porta fidei – A hit kapuja című előadást Szalai Gábor tatai plébános előadásában hallgathattuk, majd PaedDr. Farkas Zsolt atya Az Árpád-házi szentek a hit példaképei címen ismertette a magyar szentek és boldogok életét. Végezetül az Erőszakpárti-e az Ószövetség? címen ThDr. Karaffa János hittanár előadásával zárult az akadémia első napja.

Ebben az évben – mint az a meghívás és a tájékoztatás alkalmával előre fel volt tüntetve – még két akadémiai nap várja az érdeklődőket, november 17–én, és december 1–jén, majd a 2013-as év tavaszán három alkalommal fejeződik be a felnőttképzés. Bárki csatlakozhat a további előadásokhoz, aki növelni szeretné hitét és biblikus tudását.

A Regnum Marianum Akadémia ünnepélyes megnyitója Zselízen