A Párkány melletti Garamkövesden szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén, a templom búcsúja napján Bíró László tábori püspök az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik hősének, Schulcz Bódognak az emlékére emlékszobát áldott meg a helyi plébánián.
Bíró László püspök atya felvidéki és magyarországi oltártestvérei körében áldotta meg az emlékszobát, amely előtt a szőgyéni honvéd hagyományőrzők álltak díszőrséget, majd a szertartás végeztével díszlövést adtak le.
A megemlékezés után a helyi katolikus plébániatemplomban folytatódott az ünnepség, ahol a templom búcsúját tartották Szent Mihály főangyal tiszteletére. A Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke szentbeszédében az angyalok és emberek közötti kapcsolatról, az ima erejéről és Krisztus iránti engedelmességről szólt. A szentmise végén Farkas Zsolt helyi plébános atya köszönetet mondott a püspök atyának és a paptestvéreknek, hogy együtt ünnepeltek az egyházközséggel. Végezetül ThDr. Karaffa János atya, a Pázmaneum védnök-elnöke kérte meg a tábori püspököt, hogy szentelje meg azt az Esterházy domborművet, amelyet október 6-án Dunaszerdahelyen lepleznek majd le.
Bátori-Schulcz Bódog honvédezredes Körmöcbányán született 1804. január 4-én és Garamkövesden halt meg 1885. március 8-án. Az ezredes az 1848-49-es szabadságharc 23 csatájában vett részt és tüntette ki magát. A Bátori nevet e harcok során katonáitól kapta, melyet hivatalosan is felvett. Vitézségéért 1849 áprilisában alezredessé léptették elő és megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Június végén a II. hadtest egyik hadosztályának parancsnokává nevezték ki, de ő visszahelyeztette magát régi parancsnokához, így Klapka vezérőrnagy helyettese lett a komáromi várban. Augusztusban ezredessé léptették elő. A vár kapitulációjakor ő is amnesztiát kapott. A világosi fegyverletétel Komáromban érte. A vár védői még októberig sikerrel álltak ellen az ostromlóknak és végül menlevél ellenében adták fel a várat. Schulcz Bódog pap testvéréhez, Jánoshoz költözött, aki előbb Szentgyörgymezőn, majd Garamkövesden szolgált. A szabadságlevél ellenére 1850-ben fél évre Bécsben bebörtönözték és még két alkalommal zaklatták. Megírta emlékiratait, melyet 1870-ben adtak ki Pesten. Hivatalt nem vállalt, csendben töltötte élete napjait Garamkövesden, ahol 1885. március 8-án ragadta el a halál, kívánsága szerint az esztergomi honvédtemetőbe helyezték örök nyugalomra március 11-én.
