Ugrás a tartalomra

A szavazók többsége fontosnak tartja a templomokban is a népszámlálás kihirdetését

pazmaneum_webfejlec01A Pázmaneum Polgári Társulás honlapján egy hónappal ezelőtt arra a kérdésre kerestük a választ, hogy „Ön szerint a magyar papoknak szükséges-e felhívni a hívek figyelmét a népszámlálás kapcsán a magyar identitás vállalására"?

A március 27-én indított szavazást április 25-én, Húsvéthétfőn zártuk le a honlapon és összesen 106 szavazat érkezett. A válaszadók 35.8%-a gondolja úgy, hogy „Igen, beszélni kell róla és egyéb más témákról is, amely a felvidéki magyar katolikusokat érinti!", hozzájuk csatlakozik az a 30,2% szavazó is, akik egyszerűen csak arra szavaztak, hogy „Természetesen szükséges!" a hívek figyelmét felhívni a népszámlálás kapcsán a templomokban a lelkiatyáknak. A szavazók 34%-a viszont úgy gondolja, hogy a politika nem a templomba való. Összesítve tehát elmondhatjuk, hogy a honlapon szavazók nagy többsége úgy gondolja, hogy a felvidéki magyar katolikus lelkipásztoroknak kötelességük megszólalni a nemzeti identitást érintő kérdésekben a templom falai között.
Akik lekéstek a szavazásról, azok most egy újabb felmérésben vehetnek részt. A Pázmaneum honlapján a következő kérdésre várjuk a választ: „Ön szerint szükség van-e a felvidéki magyar katolikusoknak önálló (személyi alapú) püspökségre élén saját püspökkel?" A XXII. Komáromi Imanap előtt egy nappal zárjuk majd le a szavazást és a felvidéki magyar katolikusok találkozóján ismertetjük azt.