Ugrás a tartalomra

A Szent Mihály Imakilenced meghirdetése

image

Excellenciás Nuncius Úr és Püspök Atya, Főtisztelendő Atyák, Krisztusban Kedves Testvérek! Ennek az évnek kezdetén különösen kértünk minden hívő katolikus keresztényt: Ajánlják fel az Anyaszentegyházért, a Szentatyáért, a hozzá hűséges püspökökért és papokért valamint a Pázmaneum Társulásért, annak tagjaiért és támogatóiért is a Szent Mihály imát, hogy a Gonosz fölött az igazság és szeretet fegyverével győzelmet arathassunk!

Ennek jegyében indítjuk el ma, 2013. április 21-én, Jó Pásztor vasárnapján Komáromban a Szent Mihály Imakilencedet, amelynek során különböző egyházközségekben imádkozunk a fenti imaszándékokra.

Szándékunkat Mons. Mario Giordana, Szlovákia apostoli nunciusa tudomására is hoztuk ez év elején számára elküldött levelünkben, amelyben a szlovákiai magyar katolikus közösség tagjaiként kifejeztük mély tiszteletünket és hűségünket a Szentatya, XVI. Benedek pápa iránt, ebben az Egyház számára nehéz helyzetben, amikor sokasodnak a pápa személye, a püspökök és az Egyház egésze elleni támadások.

Az apostoli nuncius úr válaszlevelében többek között a következőket írta:

„A Gonosz támadásaival szemben a mi erőnk éppen abban rejlik, hogy egységben vagyunk és így Péter apostol utódjához kapcsolódunk, akit maga Krisztus tett meg az Egyház fejévé, hogy Ő erősítsen minket a hitben.

Örömömet fejezem ki azon kezdeményezésük miatt, hogy Imakilencedet indítanak és így, Szent Mihály arkangyallal együtt, Isten oltalmát kérik a Szentatya és az egész Egyház számára.

Én is kérem az Önök számára az isteni kegyelem bőségét. Kérem, hogy ezt az imáimmal kísért kívánságomat tolmácsolják a szlovákiai magyar katolikus közösség papjai és hívei számára. Áldja meg mindannyiukat az Úr és töltse be kegyelmével!"

Az apostoli nunciusnak, a Szentszék képviselőjének buzdítása nyomán folytatjuk a közös imádságot, hálát adva XVI. Benedek pápa szolgálatáért, könyörögve az Anyaszentegyházért, a Szentatyáért, püspökeinkért és papjainkért!

Ezért kérjük a lelkiatyákat, egyházközségeket és a különböző imacsoportokat, hogy kapcsolódjanak be a Szent Mihály Imakilencedbe, amelynek legközelebbi állomására május 19-én, Pünkösd vasárnapján, Érsekújvárott kerül sor. Arra is buzdítunk mindenkit, hogy a szentmisékhez kötődően vagy más ájtatosság keretében végezzenek imákat az Imakilenced alkalmából kiadott imafüzetünkből! A közös imádság folytatására mindannyiukat szeretettel várjuk!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

ThDr. Karaffa János