Ugrás a tartalomra

Ünnepi műsort adtak Dunaszerdahelyen „A magyar kultúra napja” alkalmából

magykultura2013Teltház előtt zajlott a magyar kultúra napi rendezvény Dunaszerdahelyen január 22-én a Vermes-villában a Pázmaneum Polgári Társulás és a Kortárs Magyar Galéria szervezésében.

Az ünnepi műsor Kölcsey Ferenc 190 éve írt költeményével, a magyar Himnusz szavalatával kezdődött, amelyet a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákja Kiss Mátyás adott elő. A megjelenteket Karaffa Attila, a Pázmaneum Polgári Társulás ügyvezető elnöke, dunaszerdahelyi önkormányzati képviselő köszöntötte és osztotta meg rövid gondolatait a jelenlevőkkel. Köszöntötte Martényi Árpádot, a Rákóczi Szövetség alelnökét; Horváth Árpádnét, az Esterházy János Emlékbizottság tagját; A. Szabó Lászlót, Dunaszerdahely Város alpolgármesterét; valamint a jelenlevő vendégeket és résztvevőket. Köszöntőjében kiemelte az ünnep fontosságát Dunaszerdahely esetében is és egyben megköszönte az itt élő és dolgozó  pedagógusok, kulturális-, civil-, művészeti csoportok munkáját, akik a magyar kultúra ápolásával és továbbadásával foglalkoznak a városban.

A Dunaág Néptáncműhely Nagy Melinda vezetésével lépett fel, akiket a Pántlika Zenekar kísért. A magyar tánc és népzene után Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel. Beszédében külön foglalkozott a Himnusz, a kultúra, a magyar nyelv, az iskolai beiratkozások és a Rákóczi Szövetség munkásságával is. A budapesti vendég fontosnak tartotta elmondani, hogy a magyar kultúrkörhöz tartozóként felelősségünk is van, így a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolása a magyar iskolákban valósulhat csak meg. A magyar öntudatról és az asszimiláció veszélyeiről is szólt a Rákóczi Szövetség alelnöke, valamint felhívta a figyelmet a magyar iskolai beiratkozások fontosságáról, az anyanyelv és a magyar közösséghez való tartozás szerepvállalásáról.

Itt a farsang, áll a bál címmel a Magyar Tanítási Nyelvű Október utcai óvodások műsora következett Pázmány Annamária vezetésével az ünnepi beszéd után, amelyben az ovisok elkápráztatták a jelenlevőket és kultúrműsorukat hatalmas taps jutalmazta. Az ünnepi estet Kollár Katalin éneke zárta, aki Kodály népdalfeldolgozásokat adott elő, zongorán kísérte Mikulášeková Adriana.

Az est a Pázmaneum ügyvezető elnökének zárszavával ért véget, amelyben köszönetet mondott az erkölcsi támogatásért a megjelenteknek és biztatta őket, hogy vigyék otthonaikba és ismerőseiknek is az ünnepi gondolatokat és legfőképpen az iskolai beiratkozások súlyának fontosságát. Végül a jelenlevők elénekelték Kölcsey Ferenc alkotását a magyar Himnuszt.

A Rákóczi Szövetség, a Pázmaneum Társulás, valamint a Városi Önkormányzat MKP-frakciójának jelenlevő képviselői az ünnepség után gyertyát gyújtottak Esterházy János Fő utcai domborművénél, illetve elénekelték a Szózatot.

Előzmények: A magyar kultúra napját rendezik meg Dunaszerdahelyen

Fényképek:

Mészáros Csaba fotói:

 

A magyar kultúra napja - Mészáros Csaba fotói

Vojtík szimona fotói:

 

A magar kultúra napja - Vojtík Szimona fotói

Videók, hírek:

Felvidék.ma: Dunaszerdahelyi ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napján

Hírek.sk: Magyar Kultúra Napja Dunaszerdahelyen

DSTV: A magyar kultúrát ünnepelték