Ugrás a tartalomra

Válaszlevél Mózes Szabolcsnak

image

Az alábbiakban azt a válaszlevelet olvashatják, amelyet a Közbeszéd publicistájának Mózes Szabolcsnak írtunk, miután a Vatikáni öngól c. írásában a Pázmaneum Társulásról nem helyénvaló kijelentéseket tett. Az eredeti cikk elolvasható itt.

Tisztelt Mózes Szabolcs, a Közbeszéd c. portál publicistája!

Ezúton szeretnénk reagálni a „Vatikáni öngól" c. írásában a Pázmaneum Társulásra tett megjegyzéseire, amelyek negatív fényben tüntetik fel civil szervezetünket.

A már fent említett honlapon publikált cikke természetesen az Ön meglátása és figyelmesen elolvastuk. A cikk végén lévő részével kapcsolatban szeretnénk reagálni az Ön állításaira.

Miként az olvasható is közleményünkben a „Pázmaneum Társulás tagjai és szimpatizánsai", így mivel Ön nem tartozik ebbe a körbe természetesnek vesszük, hogy álláspontja más és az emberi szabad akarat, valamint az egyén szólásszabadsága meg is követeli, hogy gondolatait a megfelelő térben és időben kifejtse.

Határozottan visszautasítjuk azon állítását, hogy a „... a társulás ezzel igyekszik jópontokat szerezni egyeseknél, mivel tudják, a felháborodás egy dolog, a vezető klérus véleménye meg egy másik dolog. Ha úgy érzik, ez kell ahhoz, hogy a pozsonyi érsek vagy a nyitrai püspök megsimogassa a buksijukat - ők kb. azt sem tudják, hogy létezik ilyen oldal, ha igen, most amúgy is fontosabb dolgaik vannak, mint ez -, akkor szintén elég amatőrök. Vagy netán a nacionalista Sokol jobban tetszett nekik, mint az őt váltó Bezák? Ez esetben is igaz: hallgatni olykor aranyat ér..."!

Márcsak azért is Tisztelt Mózes Szabolcs, mivel Társulásunk nem azért alakult, hogy a szlovákiai püspököknél vagy egyházi hivataloknál jópontokat gyűjtsön, lásd akár a 2008-as egyházmegyei felosztáskor tanúsított hozzáállásunkat vagy az egyes áthelyezések kapcsán kialakult feszült helyzetet a magyar plébániák körül, de sorolhatnánk még pár dolgot. Ezek a lépések, amelyeket Társulásunk tett éppen az ellenkezőjét bizonyítják, mivel mi nem a hatalom kiszolgálóival és érdekből vagy egyéb egyházi címek és rangok birtoklásának fényében mindig az aktuális püspökkel vagyunk jóban, hanem egy világos célt szeretnénk elérni az ima erejével, a szlovákiai magyar katolikus közösség megbecsülését és megfelelő joghatósággal ellátott magyar főpásztor kinevezését!

Ezért is sántít következtetése, mivel tagjainkat a múltban és a jelenben is érték és érik támadások a szlovákiai katolikus egyház egyes képviselőitől.

A margóra pedig megjegyezném, hogy Sokol érseknél Társulásunk több ízben is fel lett jelentve méghozzá magyar papok által, így eleve kizárt annak lehetősége, hogy Ő tetszett-e nekünk! Még az elképzelés is felháborító és sértő! Inkább azoknak tetszett munkája, akik abban az időben a megfelelő helyen és időben voltak majd átmentették magukat az új érsek alá és különböző kiváltságokat élvezhettek.

Még számos egyéb kérdés is felvetődik, de mi nem mások ellen cselekszünk, hanem egy ügy mellett állunk ki, ez pedig a felvidéki magyar katolikusok ügye, akik joggal várják el, hogy önálló magyar főpásztor alá tartozzanak és megfelelően gondoskodjanak róluk a lelki, de ugyanakkor a világi élet bármely területén is!

Bízunk benne, hogy megfelelő felvilágosítással tudtunk szolgálni Önnek és munkánk megítélést ennek fényében látja majd.

Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke

Ajánlott linkek:

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Nyilt%20level/Nyilt%20level%20magyarul.htm

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Mi%20tete%20indokoltta.htm

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Ne%20arvuljon%20el%20a%20nyaj.htm

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Iden%20sem%20volt%20magyar%20papszenteles.htm

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Szlovak%20papokat%20helyeznek%20magyar%20plebaniakra.htm

http://www.pazmaneum.com/2008as%20hirek/Nagy%20Gabor%20reakcioja.htm

http://pazmaneum.com/cikkek-09jopasztorkell.html

http://pazmaneum.com/hir-08%20magyarpuspok.html

http://pazmaneum.com/hir-09egyeves%20egyhazmegyek.html

http://pazmaneum.com/hir-09valaszpuspokoktol.html

http://pazmaneum.com/hir-09sokollevaltasa.html

http://pazmaneum.com/hir-09Bezakbeiktatasa.html

http://pazmaneum.com/hir-09Oroschkinevezes.html

http://pazmaneum.com/hir-09ruszinok.html

http://www.felvidek.ma/felvidek/hitelet/7929

http://www.pazmaneum.com/2007%20Sokol.htm

Szétszabdalva a Felvidéken (a szlovákiai egyházmegyei felosztás 4. évfordulójára)